45 ÉVESEK LETTÜNK
„Örömteli érzés kerek évfordulót ünnepelni. Míg 45 év megérése egy ember életében szerencsés esetben természetes esemény, addig egy művészeti csoport történetében nagy jelentőségű mérföldkő. Az, hogy egy zenekar meg tud érni közel fél évszázadot, egyáltalán nem magától értetődő. Mi, akik most ilyen szép számmal összegyűltünk a Sásd Városi Koncert-Fúvószenekar ünneplésére, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mennyi munka, mennyi erőfeszítés, nehézség, akadály, áldozat van emögött a 45 év mögött. De ki az, aki csak a nehézségek leküzdésért venne részt egy közösség munkájában, ha abban nem lenne legalább ugyanennyi, sőt ennél sokkal több öröm, siker, lelkesedés, a helyi közösség szeretete, az országos és országhatárokon is túlnyúló közönség és a zenész szakma elismerése.

Ez a sikertörténet 1974-ben vette kezdetét, amikor is Sásdon megalakult az úttörő zenekar Bernhardt András vezetésével, mely az évek múlásával ifjúsági, majd koncert fúvószenekarrá fejlődött. A jelenlegi karmester, Elek Péter 1987-ben, azaz 32 évvel ezelőtt került a zenekar élére, ezzel új lendületet kapott az együttes fejlődése. A kiváló zenei szakembert szeretik és nagyra becsülik zenészei. Kimagasló szakmai kvalitásai, emberi hozzáállása, közösségépítő munkája mind hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar tagjaiban kialakult, megerősödött a minél magasabb színvonalon történő megszólalásra törekvés. Az évtizedek során kiváló közösséget kovácsolt a zenekar tagjaiból, munkájának eredményeként a Sásd Városi Koncert-Fúvószenekart az ország kiváló zenekarai között tartják számon. Irányítása alatt a zenekar repertoárja jelentősen kibővült, ezen a repertoáron pedig a fúvószenekari irodalom valamennyi stílusa megtalálható, hagyományos fúvószene, klasszikus komolyzenei művek, indulók, fúvós átiratok, könnyűzenei feldolgozások, szórakoztató slágerek, magyar és külföldi koncertfúvós zenekarra írt darabok, évszázadokkal ezelőtt élt és mai, kortárs zeneszerzők művei is. Hosszú percekig sorolhatnám a kiváló minősítéseket, elért eredményeket, dátumokkal, helyszínekkel, a megmérettetések megnevezésével. Sorolhatnám a külföldi meghívásokat, turnékat, fesztiválokat, versenyeket, melyek mindegyikéről nagy sikerrel, kitűnő eredményekkel érkeztek haza, de ezeknek Önök az elmúlt években, évtizedekben tanúi voltak.

A szakmai képzésen, tudáson, fejlődésen túl, azt gondolom, a sikerük abban rejlik, hogy ők egy nagy család, akik örülnek egymásnak, szeretik egymást, tisztelik, becsülik karmesterüket, segítenek egymáson ha kell, lelkesedni tudnak és keresik a szépet, a minőséget maguk és hallgatóságuk épülésére.” – Czink Judit, a Tamási Művelődési Központ vezetője.

Ezúton is köszönjük a támogatást: Sásd Város Önkormányzatának, a Sásdi ÁMK dolgozóinak, Czink Juditnak, a Tamási Művelődési Központ vezetőjének, Walter Szilárdnak, a Walter Creatures Kft vezetőjének és Király Lajosnak.

Köszönjük a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnáziumnak és a Tamási Koncertfúvós-Zenekarnak a koncertre kölcsön kapott ütőshangszereket.

Köszönjük a zenekari tagok családjainak, hogy támogatták és támogatják az együttesben való részvételünket.

Hálásak vagyunk a közönségünknek hogy a jubileumi koncertünkön velünk ünnepeltek.

Köszönet a fotókért KEREKES LÁSZLÓNAK!!!


45 ÉVES JUBILEUM
Sok szeretettel várunk minden kedves zenekedvelőt a
Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar 45 Éves Jubileumi Koncertjére.

1%
Önnek is lehetősége van akár vállalkozóként, akár magánszemélyként a Hegyhát Fúvós Egyesületen keresztül támogatni a Sásd Városi Koncert Fúvószenekart felajánlásaival vagy adója 1%-val.

Az egyesület adószáma:
18327362-1-02.

Támogatását köszönjük.

Üdvözlettel:
Sásd Városi Koncert Fúvószenekar
Bevettük Prágát!
Wasbe Wind Competion 2018

Kedves Barátaink!

Mint bizonyára sokan hallottatok róla, zenekarunk eddigi legkomolyabb megmérettetésére készült az utóbbi hónapokban. Nemcsak a próbákon folyt nagyon komoly munka, de a zenekar minden támogatója is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy újra nemzetközi porondon képviselhessük a magyar fúvószenét, Sásdot, Baranyát, Magyarországot.

Mindent beleadtunk, keményen küzdöttünk, melynek meg is lett az eredménye:

A Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar ARANY diplomát szerzett Prágában, a Fúvószenekarok és Együttesek Világszövetsége által megrendezett megmérettetésen C azaz felsőfokú kategóriában, zenekarvezetőnket, Elek Pétert pedig a legjobb karnagy díjával tüntette ki a zsűri!

Hihetelen Élmény!

Európa egyik legrangosabb, legszigorúbb szempontok szerint zsűrizett fúvószenekari versenyén Cseh/Német/Oszták/Olasz/Lett zenekarok között bizonyíthattunk mi magyarok, melytől még nagyobb az öröm. Nem is beszélve arról, hogy az eredményen felül Prága nevezetességeit is megismerhettük, a hosszú út és az ott töltött idő alatt pedig csak még jobban összekovácsolódott a csapatunk.

Köszönjük!

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, zenekedvelőknek, szülőknek, rokonoknak, barátoknak, vállalkozásoknak, Sásdi Önkormányzatnak és ÁMK-nak a támogatását, akik mind anyagiakban, mind tanácsokkal, bíztatással, jókívánságokkal is segítették hogy ez a fantasztikus eredmény megszülethessen!

Külön köszönet jár „Pufinak”, azaz karnagyunknak Elek Péternek, akinek a fejéből kiötlött ez a terv, amit kitalált, elhatározott és véghezvitt. Mindvégig hitt bennünk, tudta hogy képesek vagyunk rá, mikor még magunk sem hittük, és a kemény munkának meglett az eredménye. Képességeit mi sem bizonyítja jobban, hogy a legjobb karnagynak járó trófeát is hazahozhatta.

Nem is kezdhettük volna jobban az évet, bízunk benne, hogy csapatunk az év hátralévő részében is sok örömet szerez még a közönségnek, szeretettel várunk minden zenekedvelőt koncertjeinken, fellépéseinken.

Fotók: Kerekes László

JÓTÉKONYSÁGI BÁL
2017 Május 12.
Sásdi Általános Művelődési Központ

Kedves Barátaink!
Sok szeretettel hívunk Titeket a most már hagyománynak számító Jótékonysági Bálunkra!

Az esemény minden évben hatalmas segítséget jelent számunkra, ahhoz, hogy gond nélkül utazhassunk, szerepelhessünk, versenyezzünk, rendezvényt szervezzünk, hangszereket, partitúrákat vásároljunk.

Lesz Büfé, Tombola, Tánc, Hangulat, Nevetés, Koccintás, Ciccentés, Hoppá-Cuppantás.
Ahogy minden évben, most is nagyon készülünk és várjuk, hogy vendégül láthassunk Titeket!
GYEEEEEERTEK!
HISTORIA 40 FÚVÓS FESZTIVÁL 2014. JÚLIUS 25.-26.
Sásdi Általános Művelődési Központ, az Általános Iskola udvarában felállított sátor

Kedves Barátaink!
40 év...! Hosszú idő. A Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar hosszú utat járt be az elmúlt 4 évtizedben. Szeretnénk egy nagyszabású rendezvénnyel megemlékezni minden szépről, sikerről és küzdelemről, ami utunkat kísérte. Szeretnénk megköszönni azt a rengeteg segítséget, áldozatot, bíztatást és támogatást, amiben részünk lehetett. Aki valaha is hallott minket és esetleg kellemes élményekkel gazdagodott jöjjön el, legyen velünk! Ha esetleg ismer régi zenészt, vagy bárkit aki szívesen részt venne az eseményen kérjük hívja el!

A Fúvós Fesztivál ideje alatt, a Közösségi Ház előterében a rendezvényre érkezők megtekinthetik a Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar elmúlt 40 évét bemutató kiállítást!

Mindenkit vár a
A 40 éves Sásd Városi Koncert Fúvószenekar / Sasd Concert Wind Orchestra

HISTORIA 40 FÚVÓS FESZTIVÁL programja:
2014. július 25. péntek
19:00 A Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar jubileumi hangversenye,
vezényel: Elek Péter és Bernhardt András
a koncert második részében közreműködnek az együttes régi zenészei


2014. július 26. szombat
HISTORIA 40 FÚVÓS FESZTIVÁL – FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ
Fellépő zenekarok:
• Mogilany (Lengyelország) város tánccsoportjának zenekara;
• Letenye Város Fúvószenekara;
• Tamási Koncert-Fúvószenekar
• Tatabánya Város Fúvószenekara
• Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar

15:00 Induló-Kavalkád a Szoborkertben
15:30 Menetzene a Szorkerttől a Közösségi Házig
16:30 A meghívott fúvószenekarok hangversenye
FELHÍVÁS
Kedves RÉGI ZENEKARI TAGOK!
A Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar fennállásának 40. évfordulója alkalmából várunk minden egykori zenészt! Szeretnénk ha velünk ünnepelnétek ezt a jeles évfordulót! Kérjük július 15-ig jelezzétek részvételi szándékotokat és azt is ha szívesen muzsikálnátok velünk!

Elérhetőségeink: https://www.facebook.com/Sconcertorchestra,
Elek Péter-70/314-4828
História 25@WASBE Minősítő Koncert
2013. június 1-én a Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar a Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép- Keleteurópai Szövetsége, WASBE Tagszervezetének minősítési rendszerében "C" nehézségi kategóriában indulva lépett színpadra a zsűri és a nagyérdemű közönség előtt.

A nemzetközi minősítő koncert eredményeképpen együttesünk Arany Diplomát érdemelt ki. Az értékeléskor - a zenekarunkat csaknem 25 éve dirigáló - Elek Péter munkásságát WASBE emlékplakettel ismerte el a Szövetség.
Köszönet minden támogatásért!

Fotó: Kerekes László
Pécsi Székesegyház - Koncert
2013. Január 19-én megtartottuk nagyszabású koncertünket a Pécsi Székesegyházban. A kedves közönség egyedi megvilágításban hallgathatta a előadást!
Szólót énekelt Takács Barbara, trombitán szólót játszott Marton Márk.

Külön köszönet Garadnai Balázs helynök atyának, hogy készségesen rendelkezésünkre bocsátotta a Székesegyházat. Köszönet Kajtár Balázsnak, aki kapcsolattartóként és a világítás beállításában segédkezett és nem utolsó sorban Kerekes Lászlónak, kiváló fotósunknak a csodálatos sorozatért!

A Sásd Városi Koncertfúvós Zenekart vezényelte Péter Elek karnagy.

Fotó: Kerekes László
Pécsi Nyár Színház Tér Koncert
2012. Augusztus 5-én a Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar könnyed térzenével szórakoztatta az arra járó embereket, akik minden előadott zenemű után hangos tapssal jutalmazták őket!

Fotó: Kerekes László
Pécsi Székesegyház - Koncert
A Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar 2012. augusztus 10-én este 18:00 és 19:00 között hangszerbemutatót tartott a pályázati úton nyert hangszerekről. Lehetőség volt megnézni a zenekar próbatermét vagy feltenni bármilyen kérdést.

Ezúton is köszönjük a pályázati lehetőséget, mely segítségével hangszerparkunkat bővíteni tudtuk!

Fotó: Kerekes László
Tamási - Fúvós Fiesta
2012. július 1-én A Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar Tamásiba látogatott el a jubiláló Tamási Koncertfúvós Zenekar meghívására. Ezen alkalomból megrendezett Fúvós Fiesta résztvevő zenekaraként méltán mondhatjuk, hogy nem csak a hőség volt a nagy hanem az a hangerő is, amikor több mint 300 zenész együtt szólaltatta meg a zeneműveket!

Profi szervezés, jó hangulat, zene zene zene - ez jellemezte a hétvégét!
Köszönjük a meghívást!

Fotó: Kerekes László
Szerbia Nagybecskerekre(Zrenjanin), BEGA FEST Nemzetközi Fúvószenekari Verseny
A WASBE (World Association for Symphonic Bands and Ensembles - Szimfonikus Fúvószenekarok és Együttesek Világszövetsége) ajánlására, annak támogatásával 2003-ban megalakult szövetség első alkalommal rendezte meg a hétvégén a BEGA FEST Nemzetközi Fúvószenekari Versenyt.

A vajdasági Nagybecskerekre (Zrenjanin) számos helyről érkező zenekarok gyermek, ifjúsági, nyitott és felnőtt kategóriában indulhattak.
A 2012. június 23-án felnőtt kategóriában szereplő Sásd Városi Koncert Fúvószenekar I. helyen végzett a maximális 100-ból 96 pontot és egyben Kiemelt Aranydiplomát kiérdemelve a nemzetközi zsűritől. Mi több, az együttes meghívást kapott egy oroszországi nemzetközi fúvószenekari fesztiválra.

A részvételt nagyban megkönnyítette a Nemzeti Kulturális Alap támogatása, amelyet a Sásdi Általános Művelődési Központ nyert el egy sikeres pályázat eredményeként

Fotó: Kerekes László
Kaposszekcső - Habich Konrad Fúvószenekari Találkozó
2012. május 28-án, pünkösd hétfőjén immáron sokadszor került megrendezésre a nagy sikerű kaposszekcsői, Habich Konrad emléke előtt tisztelgő Fúvószenekari Találkozó, melyre zenekarunk ismét örömmel fogadta el a meghívást!
Dombóvár - Fény Koncert
A Sásd Városi Koncertfúvós Zenekar nagyszabású bemutató koncertje 2012. április 28 - án volt megtekinthető Dombóváron.

Fotó: Kerekes László
I. Magyar Fúvószenei Nagydíj
Nagy örömmel tudatjuk, hogy a Sásd Városi Koncert Fúvószenekar a 2010. július 4-10. között, az először Pécsen megrendezésre kerülő Magyar Fúvószenei Nagydíjon, a Koncertinduló kategóriában győzött!

Ezúton mondunk köszönetet a zenekar támogatóinak:

Sásd Város Önkormányzatának a nevezési díj befizetéséért;
a Sásdi ÁMK Általános Iskolája
vezetőségének és kisegítő személyzetének a próbákhoz szükséges hely biztosításáért,
a Sásdi ÁMK Városi Könyvtára és Művelődési Központja dolgozóinak
a sok-sok logisztikai segítségért,
a Hegyhát Fúvós Egyesületnek,
Adamkó Boldizsár,
Maros Ernő,
id.Somogyi Árpád vállalkozóknak
a kötelező partitúrák megvásárlásáért;
a kisegítő zenészek
munkájáért és mindenkinek, aki bármiben segítette a zenekar a sikeres felkészülését.

1%
Ezúton szeretnénk megköszönni a Hegyhát Fúvós Egyesület, a Sásd Városi Koncertfúvószenekar és minden fúvószenét kedvelő nevében, hogy a tavalyi évben adójuk 1%-ával támogattak bennünket. Az 1%-kos támogatásnak köszönhetően 2009-ben 95.621 Ft-ot kaptunk. Támogatásukat megköszönve kérjük, hogy idén is támogassanak bennünket.

Szabó László
a Hegyhát Fúvós Egyesület ügyvezető elnöke